Cégünk fő profilja:


Vasbeton csarnok-szerkezetek előregyártása műhelyben, logisztikai üzemek, bevásárlóközpontok számára.
KÖRNYEZETPOLITIKA

Cégünk munkái során kiemelten fontos tényezőként kezeljük a mikro- és makro környezet védelmét és megóvását.

Ennek lényegi része környezettudatos látás- és gondolkodásmódunk, minden a környezettel, energiával és újrahasznosítással és fenntarthatósággal összefüggő kérdések menedzselése. A környezetünket alakítja a cég fő tevékenysége a szerkezetépítés. Tevékenységünk hatással van a környezetre, levegőre, vízre, talajra. Tevékenységünk során minden igyekezettel a fejlesztések során megvalósuló elkerülhetetlen környezeti negatív hatások csökkentése a célunk.

Tevékenységünk során maximális figyelmet fordítunk a keletkező szennyező anyagok eltávolítására, illetve ezek építéskori keletkezésének megelőzésére.

Dr Varga László - Ügyvezető Igazgató
alternative
RÓLUNK

Kik vagyunk és mivel foglalkozunk...

A Svetho Kft. az 1950-ben alakult elődszervezetek átalakulásával jött létre azzal a folyamatosan megújuló technológiai és technikai tapasztalattal, amely a jogelőd vállalat középületek, ipari és mezőgazdasági létesítmények, valamint speciális csúszózsaluzatos építmények megvalósítása terén elért sikereinek biztosítéka volt.

A cég kivitelezési tevékenységeinek fő irányvonala belföldön: középületek, ipari és mezőgazdasági, mélyépítési létesítmények, építési, környezetvédelmi beruházások, szennyvíztisztító telepek, vízművek, silók, silófelújítások, függőleges és változó keresztmetszetű csúszózsalus technológiával megvalósuló magas műtárgyak. A hazai beruházási területeken kívül – több évtizede – folyamatos export tevékenységet is folytatunk speciális csúszózsalus technológiánkkal.

Különleges méretű csúszózsalus építmények megvalósítása külföldön: Cégünk a SVETHO rendszerű, nemzetközileg szabadalmazott csúszózsalus építéstechnológia tulajdonosa, amely alkalmas változó körszimmetrikus objektumok (kémények, TV-tornyok, víztornyok) építésére. A speciális berendezést Thoma József magyar mérnök, feltaláló vezetésével fejlesztették ki.

Folyamatos külföldi jelenlétünket igazolja az Iránban most induló negyedik, 118 m magas hűtőtorony, Egyiptomban két kémény és Szingapúrban a HUNDAI cég részére készülő keszonok kivitelezése.

alternative
alternative
Új silók építése és a régiek felújítása csúszózsalus technológiával, illetve korszerűbb igényeknek megfelelő átépítése
Gabonasilók megerősítése A javítás módja, hogy a sérült silók belsejébe egy önálló, teherviselésre méretezett köpenyt építünk be csúszózsalus technológiával
Silószerű műtárgyak kivitelezése Hagyományos csúszózsalus, illetve feszített vasbeton technológiával.
Speciális csúszózsalus építéstechnológia

A cég tevékenységében különleges feladatokat jelent
a csúszózsalus építéstechnológia alkalmazása,
aminek terén jelentős eredményeket értünk el.

alternative

A magyarországi gabonatárolók csúszózsalus sikeres építését követően

Görögországban, Ausztriában, majd Ciprus szigetén vettünk részt hasonló tárolók kivitelezésében.

Ha több információt szeretne

alternative

Csúszózsalu alkalmazása lépcsőházak és liftaknák építésénél

A rendelkezésünkre álló elemekből tetszőleges alaprajzú (kőr, egyenes, ívelt) zsaluzat állítható össze.

Ha több információt szeretne

alternative

Csúszózsalu alkalmazása tárolótartályok védőfalai építésénél

Törökországban folyékony gáztároló tartályok utófeszített vasbeton falait kiviteleztük ezzel a technológiával.

Ha több információt szeretne

Különleges méretű csúszózsalus építmények megvalósítása külföldön

Cégünk a SVETHO rendszerű, nemzetközileg szabadalmazott csúszózsalus építéstechnológia tulajdonosa

Folyamatosan lépést tartunk a legújabb technológiákkal

Fontosnak tartjuk, hogy partnereinknek mindig megtaláljuk a számukra legjobban megfelelő technológiai megoldást.

  • 1
    Magas minőségi követelmények
  • 2
    Minőségi alapanyagok
  • 3
    Magasan képzett szakemberek
  • 4
    Korszerű berendezések

We strive to achieve 100% customer satisfaction for both types of customers: hiring companies and job seekers. Types of customers: with huge potential

Our goal is to help your company achieve its full potential and establish long term stability for the stakeholders

  • It's easy to get a quotation, just call our office anytime
  • We'll get back to you with an initial estimate soon
  • Get ready to see results even after only 30 days
  • Ask for a quote and start improving your business
  • Just fill out the form and we'll call you right away
VISSZAHÍVJUK

Lépjen velünk kapcsolatba az űrlap kitöltésével

Csak néhány lépésre van a személyre szabott ajánlattól. Töltse ki az űrlapot és küldje el nekünk. Hamarosan visszahívjuk, hogy segíthessünk az Ön projektjének megvalósításában.

  • Nagyon egyszerű, csak töltse ki az űrlapot, hogy felhívhassuk
  • A hívás során egyeztetünk az Ön igényeiről
  • Ne habozzon, írjon nekünk e-mailt, ha kérdése van

Akitől működik a Svetho

Jó vezető nélkül a legjobb csapat sem eredményes

alternative

Dr. Varga László

Ügyvezető Igazgató

alternative
ÁLLÁSAJÁNLATOK

Örömmel várjuk szakképzett munkavállalók jelentkezését

Amennyiben szeretne csatlakozni csapatunkhoz, tekintse meg nyitott pozícióinkat.

  • Kiemelkedő juttatások
  • Biztonságos munkakörülmények
1
Sikeres
Projekt
1
Elégedett
Kolléga
alternative
AZONNALI KEZDÉSSEL!

Németországba keresünk műhelymunkára szakmunkásokat zsalu összeszerelésre, vas szerelésre.

Netto 2000 - 3500 EUR szaktudástól függően.

  • Beton elemeket gyártunk csarnokban, műhelyben!
  • Tapasztalat hasonló feladatokban előny!
  • Szállást, utazást mi fizetjük!
  • Kulturált szállás és munka körülmények!
  • Jelentkezés:
    Dr Varga László
    06 70 703 45 45

Aktuális nyitott pozícióink

Jelentkezés: Dr Varga László - 06 70 703 45 45

alternative

Projektvezető

Németországi munkahelyre szerkezetépítéshez keresünk olyan projektvezetőt, illetve csoportvezetőt, aki németül tud kommunikálni, érdekli a szakma, tud és hajlandó a cég érdekében motiváltan dolgozni.

Korrekt, határozott személyiségeket keresünk hosszú távú munkamegbízásra.
Magyar, később németországi bejelentéssel.

alternative

Asztalos munka, Zsalu összeállítás

Tartós “műhelymunkát” ajánlunk Németországban azoknak a személyeknek, akik asztalos jellegű zsalu szerkezeteket tudnak és szeretnek készíteni. Hosszú évek óta működünk együtt a megbízó német multi céggel, megbízható fizetési és munkakörülmények mellett.

Asztalos munka, zsalu összeállítás, elembetonozás. A szállást, az utazást valamint a helyi közlekedést cégünk finanszírozza.
Netto 8 EUR órabértől.

alternative

Szerelésvezető, Építésvezető

Hosszú évek óta működünk együtt a megbízó német multi céggel, megbízható fizetési és munkakörülmények mellett.

Csúszózsaluzatos berendezés összaállítása, működtetése. Szükséges végzettség: Építőipari technikum, vagy felsőfokú.
Kiemelt fizetés!

KAPCSOLAT

Lépjen kapcsolatba velünk

Keressen minket bármelyik elérhetőségünkön, vagy írjon nekünk az itt található adatlap segítségével.

Keressen Minket a közösségi médiában is